
Egyedülálló rúd-és légtorna verseny élmény
Olyan Országos Rúd- és Légtornasport Versenyrendszert álmodtunk meg 2014-ben, amely egyedülálló és a szabadstílusú alkotás legnagyobb hírnöke a rúdsport és légtornasport világában.
Jelenleg közel 40 szervezet és több száz sportoló csatlakozott a REBEL versenyrendszerhez.


Fókuszban a fair play
A REBEL Bajnokságokon a technikai felkészültség mellett az egyenlő esélyek és a tiszta versenyzés kapják a főszerepet. Csapatunkkal azon dolgozunk, hogy gondos szervezéssel zökkenőmentes közeget biztosítsunk, ahol a sportolók kizárólag az alkotásra és a teljesítményükre koncentrálhatnak.
Jó hangulatú közösség
A REBEL Bajnokságokon teljesen mindegy, honnan érkezel, egy szeretetteljes közösség vár rád, garantáltan már az első versenyeden is. Azoknak az edzőknek és szülőknek is segítünk, akik még csak most kóstolnak bele a versenyzés világába. Átlátható, tiszta rendszer.
Szabad alkotás
A REBEL versenyrendszerében a kötöttségek helyett a kreativitáson van a hangsúly. Egyedülálló szabályrendszerünk lehetővé teszi, hogy a sportolók ne csak elemeket hajtsanak végre, hanem valódi történeteket meséljenek el. Nálunk a technika és az egyéni, szabad művészi kifejezés kéz a kézben jár.
Rúd-és Légtornasport Bajnokságok
Sport és Art kategóriában is versenyezhetsz, attól függően, hogy a technika vagy a művészet az erősséged. Nincsenek kötelező elemek, nincsenek szigorú szabályok. A REBEL versenyek szakmai és független bírói azt szeretnék látni, hogy mi a technikai kiválóságod, vagy milyen előadóművész vagy. Egyedülálló módon vezettük be a Discovery (Felfedező) kategóriát azoknak, akik még rutintalan versenyzők és csak most bontogatják a szárnyaikat. Ezt követően nyílik lehetőség az amatőr kategóriában indulni, ahonnan az út egészen a profi szintig vezet.
REBEL Innovációk
Büszkék vagyunk arra, hogy folyamatosan formáljuk a versenyzést! Íme néhány újítás, amelyet elsőként és kizárólag a REBEL Sport vezetett be a rúd- és légtornasport bajnokságokon.
Tudtad, hogy a bajnokságainkon két váltott színpaddal dolgozunk? Ennek köszönhetően a verseny végig lendületes és gördülékeny marad, miközben minden versenyzőnknek közel 5 perce jut a színpadpróbára. Nincs rohanás, nincs kapkodás – nálunk a maximálisan nyugodt versenyélmény garantált!
Ingyenes belépőjegy a Szülőnek
Minden kiskorú (18 év alatti) versenyző esetében egy fő törvényes képviselő (szülő) számára díjmentes a belépés a bajnokság egész területére, így a backstage-be is.
"Hála a szülőnek, aki ma is szárnyakat adott."
Ingyenes belépőjegy az Edzőnek
Minden versenyző (vagy produkció) esetében egy fő felkészítő edző számára díjmentes a belépés a bajnokság egész területére, így a backstage-be is. Az edző kiemelt helyről, közvetlenül a színpaddal szemben tekintheti meg versenyzője produkcióját.
Fotó & Videó az árban
A 2027-es évtől kezdve a nevezési díj teljes mértékben tartalmazza a professzionális minőségű, vágott HD-videók és a retusált fotók árát. Szeretnénk, ha egyetlen sportoló sem maradna minőségi emlék nélkül, így a színpadi pillanatok megörökítését plusz költségek nélkül biztosítjuk minden versenyzőnk számára.
Részletes pontozólap
A REBEL versenyeken hiszünk abban, hogy a fejlődés kulcsa a megfelelő szakmai visszajelzés. Éppen ezért minden versenyzőnk számára ingyenes, részletes pontozólapot biztosítunk, sőt, néhány bajnokságunkon személyes bírói konzultációra is lehetőséget adunk.
Nézd meg a REBEL Feedback videós elemzés szolgáltatásunkat.
Mi van a dobozban?
Minden bajnokságon egy különleges Mystery Box (meglepetéscsomaggal) ajándékozzuk meg a versenyzőket, amelyekben egyedi, limitált kiadású REBEL termékek találhatóak. Hiszünk abban, hogy ezek az apró figyelmességek nemcsak emlékezetesebbé teszik a versenynapot, hanem maradandó, szép emlékként is szolgálnak a sportolók számára.
Adj egy ötletet Te is!
Szerinted hogyan tehetnénk még jobbá a rúd- és légtornasport versenyeket? Versenyzőként, szülőként vagy edzőként hogyan látod: mi az, amire a leginkább szükség lenne a sportágban? A véleményed rendkívül fontos számunkra, hiszen a visszajelzéseitektől fejlődik igazán a közösségünk! Oszd meg velünk a gondolataidat – ha szeretnéd, akár teljesen anonim módon is!
REBEL Innovációs Pont
Ötleteljünk együtt! Küldd el a javaslataidat akár teljesen név nélkül, és fejlesszük közösen a sportágat!
REBEL Bajnokságok

REBEL Winter
Országos Rúd-és Légtorna Téli Bajnokság 2027 január 16.

REBEL Freestyle
Országos Rúd-és Légtorna Őszi Bajnokság 2026 október 3-4.

REBEL Virtual - kizárólag a REBEL-nél!
Országos Rúd-és Légtorna Virtuális Bajnokság (folyamatos)
A REBEL a 2027-es évtől nemzetközi piacra lép, és vb-kvalifikációs lehetőséget is biztosít.
REBEL Bajnokságok állandó helyszíne
2310 Szigetszentmiklós Temesvári u 5. SZKSK csarnok
+36709402271
@facebookoldal
Kapcsolat

Világbajnoki kvalifikáció
A REBEL versenyrendszer folyamatosan és elhivatottan dolgozik azon, hogy a rúd- és légtornasport világában a legmagasabb színvonalú, professzionális és minőségi versenyeket működtesse. Célunk, hogy a sportág szakmai fejlődését és népszerűsítését egy teljesen új szintre emeljük. Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a 2027-es évtől a REBEL kilép a nemzetközi piacra! Ezzel a nemzetközi terjeszkedéssel párhuzamosan a hazai és külföldi versenyzők számára hivatalos világbajnoki (VB) kvalifikációs lehetőséget is biztosítunk majd. Ez a lépés új kapukat nyit meg a sportolók előtt, és közvetlen utat kínál a világ legnagyobb színpadaira. Készüljetek a jövőre, merjetek nagyot álmodni! Várunk mindenkit szeretettel a REBEL családban!

A REBEL Bajnokságok Főszervezője
Kollár Lilla 2013-ban honosította meg Magyarországon a rúd- és légtornasport freestyle, azaz szabadstílusú irányzatát, amely azóta önálló ággá nőtte ki magát a hazai sportéletben. A REBEL bajnokságok ezért is használják a "The Original Freestyle" szlogent, utalva a mozgalom úttörő, eredeti szellemiségére és kreatív szabadságára.
Lilla a Magyar Rúd- és Légtornasport Szövetség alelnökeként aktívan részt vesz a sportág szakmai irányvonalának kialakításában, a versenyrendszer fejlesztésében és a tehetséggondozásban. Emellett a Kollár Sport és Művészeti Alapítvány elnökeként elkötelezetten támogatja a fiatal sportolók és előadóművészek fejlődését, a minőségi oktatást és a nemzetközi szintű versenyekhez való felkészülést.
Munkássága a sport, a művészet és az önkifejezés határterületein teremt hidat, inspirálva egy új generációt, amely számára a rúd- és légtorna nemcsak versenysport, hanem kreatív, szabadstílusú önkifejezési forma is.